Olight Warrior Mini elemlámpa

Az Olight Warrior Mini 2020. szeptemberének második felében jelent meg az Olight USA shopjában, de szerencsére elég hamar eljutott Magyarországra is. Nem minden Olight lámpára csapok le, de az M2R Pro után mindenképp ki akartam próbálni a mini verzióját is.

Az Olight Warrior Mini az elnevezése szerint a taktikai Warrior sorozatot erősítené, de valójában inkább az Olight Baton sorozatába illik. Ugyanis a hátsó kapcsolója ellenére egyáltalán nem taktikai, inkább egy apró, de nagyon jól használható EDC lámpát alkotott meg vele az Olight. Én leginkább egy hátsó kapcsolóval kiegészített, picit megerősített S2R II lámpának látom.

A lámpa több színben is kapható, fekete és homokszín mellett terepszínű festéssel is elérhető egy limitált széria. Én az utóbbit választottam, mert az M2R Pro lámpám is ilyen. Szerencsére ezen a lámpán is nagyon szépre sikerült a limitált szériás terepminta.

Olight Warrior Mini doboz
Olight Warrior Mini doboz

Olight Warrior Mini

A Warrior Mini nem a prémium Olightok kemény, mágnesesen záródó dobozát kapta, csupán egy pici, vékony kartondobozban érkezik. Az apró dobozban a körítése csupán egy csuklópánt, egy kétirányú klipsz, egy 3500 mAh kapacitású Olight akku és egy MCC3 mágneses töltő. Nem tartozik hozzá sem tok, sem szütyő, de még egy tartalék O-gyűrűt sem mellékelt a gyártó.

ModellOlight Warrior Mini
TípusEDC
EmitterLuminus SST-40 CW LED
ReflektorTIR
LencseTIR
Fényáram1500 lm
Fényerő9025 cd
Hatótáv190 m
Firmware
Módok5 mód + stroboszkóp, memória funkcióval
Akku1 x 18650, tartozék
Kapcsolóelektronikus hátsó és oldalsó
Fej átmérő23 mm
Hossz106,5 mm
Tömeg56 g (akku nélkül)
VízállóságIPx8

Az Olight jótékonyan hallgat a LED típusát illetően, de jó eséllyel egy 6500 K színhőmérsékletű Luminus SST-40 LED rejtőzik a TIR lencse alatt. Ez a LED dolgozik az S2R II lámpában is, amely a Warrior Mini hátsó kapcsoló nélküli kis testvére is lehetne.

A Warrior Mini két részre bontható, zárókupakja nincs, csak a fejet tudjuk letekerni a lámpatestről. A bezel gyűrű picit érdekes, mert nem a hasonló lámpáknál megszokottan sima, hanem leginkább egy apró reszelőre hajaz. A lámpatest is hasonló, kissé érdesebb mintázatot kapott, így biztosan nem kell attól tartanunk, hogy ez a lámpa kicsúszhat a kezünkből. A TIR lencse előtt nincs keményített üveg előtét, de egy EDC lámpán én ezt nem rovom fel hiányosságként.

Olight Warrior Mini részek
Olight Warrior Mini részek

A lámpához adott akkumulátor speciális, a negatív pólusa a műanyaggal körbevett pozitív pólus mellett is ki van vezetve. Ez két dolgot is jelent. Egyik, hogy a lámpában nem használhatunk bármilyen 18650-es akkut, másrészt az akku nem, illetve csak körülményesen tölthető normál Li-Ion töltőben. Hozzáteszem, ezt sokan értékelik negatívumként, de nekem egyik dologgal sincs problémám.

Kellemes meglepetés, hogy az Olight már ehhez a kis lámpájához is az MCC3 töltőt adja, ami megfelelő adapterről táplálva 2A töltést is tud. Ugyanezt a töltőt kapjuk az újabb Olight lámpákhoz is (pl. M2R Pro vagy Perun), így végre elég egy töltőkábelt elől tartani. Persze a mindig elégedetlen énem azért kimondatja velem, hogy még szebb volna az élet, ha a töltőkábel végre nem csak 50cm hosszú volna.

Az oldalkapcsoló közepén lévő, több színű LED ennél a lápánál is értelmes visszajelzést ad az akkuban még rendelkezésre álló töltésről. Egy korrekt, szabályozott lámpáról van szó, amelynek a fényereje nem csökken az akku merülésével, így a pontos visszajelzés még fontosabb.

Olight Warrior Mini LED
Olight Warrior Mini LED

Olight Warrior Mini tapasztalatok

A lámpa fénye nem az M2R Pro Warriort, hanem sokkal inkább Olight Baton sorozatát idézi. Ez pedig jó hír, mert a lámpának a kellemesen erős spotja mellett nagyon barátságosan széles spillje van. Gyakorlatilag a periférikus látásunk szélére is jut még egy kis fény ebből a lámpából. Persze a egy Seeker 2 Pro lámpával nem vethető össze a fénye, de még így is bőven a használható kategóriában van.

A kis lámpáknál általában a melegedés a leginkább szűk keresztmetszet, hiszen egy parányi fej egyszerűen nem képes a sok hőt átadni a környezetének. A fizika törvényeit itt sem lehet áthágni. Az Olight mérnökei szerencsére eléggé ügyesen lőtték be a fokozatok elosztását. Az akku és a LED is sokkal többet tudna, de fokozatok ügyes megválasztása miatt ez a lámpa még a magas fokozaton járatva sem melegszik jelentősen.

A kezelési útmutatóban elsőre feltűnt, hogy a Warrior Mini kezelése szinte szóról-szóra a nagyobb M2R Pro modellel egyezik meg. Ez is eléggé üdítő dolog, mert így nem kell új dolgokat memorizálni. Úgy sejtem, hogy a Warrior Mini vásárlóinak a nagy része amúgy is az M2R Pro vásárlóival egyezik meg, és ez így komoly könnyebbség.

Olight Warrior Mini
Olight Warrior Mini

A test mintázata miatt érzem picit problémásnak, hogy a lámpához nem jár tok. A kétirányú klipsszel zsebbe tűzhető ugyan, de a zsebet szerintem rövid távon szétszedi a lámpatest agresszív mintázata. A klipsz csak egy pozícióban szerelhető fel a lámpára, ami azt is jelenti, hogy csak fejjel felfelé tűzhető zsebbe a lámpa. A hátsó kapcsolóval elérhető stroboszkóp módhoz célszerű volna gyorsan, egy mozdulattal előkapni egy taktikai lámpát, ez viszont a a fentiek miatt a Warrior Mini esetében teljesen esélytelen. Én inkább EDC lámpaként tekintek rá, így emiatt nem török pálcát felette.

Sok Olight lámpán a mágnes épp csak a töltőt tartja a helyén, de a Warrior Minibe egy elég erős darab került, ami ezt a kis lámpát bármilyen pozícióban meg tudja tartani egy arra alkalmas fém felületen. Ennek biztosan sok felhasználó örül, de én biztosan nem. Egy EDC lámpánál inkább azt szeretem, ha a bankkártya vagy telefon közelében nem okoz problémát egy erős mágnes.

18650, 21700, Olight Warrior Mini, M2R Warrior, M2R Warrior Pro, Seeker 2 Pro
18650, 21700, Olight Warrior Mini, M2R Warrior, M2R Warrior Pro, Seeker 2 Pro

Azt kell mondjam, hogy a Warrior Mini egy csaknem tökéletes EDC lámpa lett. Igazából nem találok komoly fogást rajta, ami azért nagy szó, mert én szinte mindenbe bele tudok kötni.

Mérési eredmények

A lámpát első körben magas fokozaton (500 lm), aktív hűtés nélkül teszteltem. A grafikonon is látható, hogy a lámpa szinte visszaesés nélkül tartotta a fokozatot 3 óra 34 percig. A melegedése eközben egyáltalán nem volt jelentős, és jobban szellőző helyen vagy kézben tartva még szebb lenne az eredménye. Szerintem ez a futásidő grafikon példaértékű egy ilyen kis lámpától.

Olight Warrior Mini - High
Olight Warrior Mini – High

A Warrior Mini túl kicsi ahhoz, hogy a turbó fokozat számottevő ideig használható legyen, de a méretéhez képest mégis nagyon szép eredményre képes. A lenti grafikonon a turbó fokozatban indított lámpa eredménye látható, aktív hűtés mellett. Fontos kiemelni, hogy a lámpa fényárama csak a 2. percben esik az adatlapon szereplő értékre, és még 4:40 után is a gyártó által megadott érték fölött 10%-kal állapodik meg. Ezt pedig az akku lemerüléséig tartja, már jelentős melegedés nélkül.

Olight Warrior Mini - Turbo
Olight Warrior Mini – Turbo

A bekapcsolás után 30 másodperccel 9835 cd maximális fényerőt mértem, ami az adatlapnak tökéletesen megfelelő, ez 198 m számított hatótávot jelent.

Összefoglaló

Az Olight Warrior Mini egy pici, nagyon könnyen megszokható és megszerethető lámpa. Nagyon-nagyon közel jár az ideális EDC lámpához a szememben. Ajánlott címkén sokat gondolkodtam, de végül lecsúszott erről a kissé magas induló ára miatt. Hozzá kell tegyem, hogy csak épphogy, mert kétségtelenül egy nagyon-nagyon jó lámpát kapunk a pénzünkért. A Warrior Mini lámpa ráadásul könnyen elindíthatja a gazdáját a lámpa-mániákusok rögös útján.

Olight Warrior Mini kézben
Olight Warrior Mini kézben

A lámpák bejegyzéseiben szándékosan nincsenek kuponok vagy beszerzési források megjelölve. Semmilyen formában nem vagyok érdekelt sem a gyártásukban, sem az eladásukban. A leírások csak a személyes tapasztalataimat és véleményemet tükrözik, akár pozitívak, akár negatívak legyenek is.