Retroflag GPi Case

Az 1989-ben megjelent Nintendo Gameboy nekem kimaradt az életemből, mert akkor épp elérhetetlenül drága volt ahhoz, hogy ilyennel lepjenek meg a szüleim. Szerencsére ma már újraalkotható ez a régi gép, és a méretébe már a színes kijelző és a kicsit komolyabb konzolok emulációja is belefér. Nekem a Retroflag GPi Case újragondolása tetszett meg leginkább, amellyel egy RPi Zero lap köré építhetünk egy kis mobil konzolt.

Óriási divat a 80-as és 90-es évek játékgépeinek újra kiadása. Ennek a legfőbb oka az lehet, hogy az akkori tinédzserek mára megállapodott és fizetőképes szülőkké és nagyszülőkké váltak, és újra keresni kezdték a gyerekkoruk álomjátékait. Gyanítom, hogy emiatt is szállt el durván némely retró-kiadás ára, gondolok itt a normál méretű C64 Maxi gépre, aminél az 50ezer forintos árba még a két kontroller sem fér bele.

Retroflag GPi Case doboz
Retroflag GPi Case doboz

Én is nagyon szeretem a retró számítógépes játékokat. Emiatt van itthon a mai konzolok mellett egy RPi alapú árkád gépem, amit időről-időre még fejlesztgetek is. A kezdeti 8 collos kijelzője 10 collosra váltott, a régi RPi3 helyett pedig ma már RPi4 dorombol benne. Szeretem rajta az egykori játéktermi gépek emulációit, de mégis maradt egy pici, még betöltetlen űr emellett.

A Sony PSP óta hiányzik egy pici, hordozható konzol, amin újrajátszható pár klasszikus játék. Egy időben sajátot terveztem építeni, de valahogy sosem jutott elég időm rá, hogy befejezzem, pedig a szabadidőn kívül minden adott hozzá itthon. Emiatt örültem meg, amikor az egyik RPi shopban belefutottam a Retroflag GPi Case nevezetű kütyübe, amely RPi Zerora alapozva kínál kész megoldást. Ez 10 perc alatt összerakható és beállítható, és a visszajelzések alapján is eléggé egyben van.

A GPi Case csomagban szinte minden benne van, ami a beüzemeléshez szükséges, csak egy-két dolgot kell külön beszerezni hozzá.

  • Retroflag GPI Case
  • Raspberry PI Zero W
  • 3db AA akku
  • méretes és gyors microSD kártya
Retroflag GPi Case részek
Retroflag GPi Case részek

RPi Zero egy halom akad itthon, főleg amióta ajándékba is osztogatja ezt az egyik beszállítónk. Fontos azonban, hogy RPi Zero kártyából olyanra van szükség, amelyre a GPIO tüskesor nincs beforrasztva, mert a GPi Case pogo-pinekkel csatlakozik a kártyához. Ez egyáltalán nem ideális, de nyilván a legtöbb embernek így a legegyszerűbb beépítenie.

Az GPi Case lényegében össze van szerelve, csak a „cartridge” részbe kell az RPi Zero kártyát beépítenünk. Kell persze egy rendszert tartalmazó SD kártya is, de szerencsére több, szinte készre konfigurált lemezkép is elérhető az Interneten.

A biztonságos leállítást, akkuszint figyelést és minden egyebet megoldottak nekünk a Retroflag fejlesztői, szinte csak hátradőlve élveznünk kell a játékokat. Márpedig játékból van néhány, hiszen töménytelen mennyiségű emulátort integrált néhány fejlesztő. Én a RetroPie rendszert választottam, mert ezt már ismerem, hiszen ez fut nálunk az asztali árkád gépen is.

Retroflag GPi Case - Art of Fighting
Retroflag GPi Case – Art of Fighting

Egy bluetooth kontrollerrel akár kétszemélyes játékok is játszhatóak a pici gépen. Bár, a pici képernyő miatt ez azért nem ideális felállás. A komolyabb emulátorok (pl. Playstation) persze nem hasítanak az RPi Zero processzorán, de a Super Nintendo, a Sega Megadrive, a Gameboy és egyéb kisebb konzolok és árkád gépek játékai tökéletesen futnak rajta. Nekem a legnagyobb kedvencem a Neo-Geo, amely szépen megcsillogtatja a kis gép lehetőségeit.

Minden retró-mániásnak jó szívvel ajánlom ezt a kis gépet, mert ezzel végre bepótolható a 90-es évek Gameboy hiánya. Az ára sem olyan elborult, gyakorlatilag egy C64 Maxi árának a feléből kihozható.

Ajánlott

Linkek

http://www.retroflag.com/GPi-CASE.html
https://retropie.org.uk/