Pimoroni Picade

Régóta terveztem, hogy az egykori játéktermezések emlékére összerakok egy RPi alapú arcade emulátort. Az időhiány persze nagy úr, így eddig nem jött össze annyi szabadidő, amennyi egy saját, korrekt arcade emulátor tervezéséhez és fúrás-faragásához kellene. Emiatt a lányommal a pár óra alatt megépíthető Pimoroni Picade gépet szereltünk össze kitből.

Pimoroni Picade
Pimoroni Picade

A Picade pont ilyen kevés idővel rendelkező retró-mániákusokat céloz meg. Kb. 2-3 óra alatt teljesen készre építhető, kis helyen elférő bartop arcade gépet lehet belőle építeni.

A kit szinte mindent tartalmaz:

  • 8″ méretű HDMI kijelző,
  • Zippy joystick,
  • 12 arcade nyomógomb,
  • USB joystick illesztő,
  • hangszórók,
  • erősítő,
  • kábelek,

Tulajdonképpen csak egy RPi, egy tápegység, egy SD kártya és 2 óra szabadidő kellett hozzá. A szerelésben a legkisebb lányom segített aktívan és ügyesen. Nélküle nem csak a matricák hiányoznának a gépről, de az RPi3 rögzítését sem találom meg. Most 3-4000 konzolos és arcade játék gondoskodik a szórakoztatásáról. A Retropie-n a NeoGeo kínálja a legjobb retró-élményt, de nálunk egyelőre a Super Mario World a legnagyobb sláger.

Egyszer talán készítünk egy teljes méretű, 2 személyes kabinetet is, de addig ez a kis gép már kiszolgálja a retró-játékos igényeinket.

Linkek:

https://shop.pimoroni.com/products/picade