Rendszergazda és a Fogorvos 5.

Fogtündér

Kicsit megcsúsztam a blogom vezetésével, mert az elmúlt hónapokban kissé megcsappant a szabadidőm mennyisége. Csak a napokban vettem észre, hogy már a forrasztópákámon is vastagon ül a por, hónapok óta nem jutottam a hobbijaim közelébe sem. A fogorvosi kálvárián rég túl vagyok, de az utolsó 1-2 kezelés naplóbejegyzései régóta csak a vázlatok mappájában pihennek. Igyekszem utolérni magam, és hamarosan 1-2 bejegyzéssel bővíteni a blogomat, hiszen volna miről írnom.

És most vissza a fogorvosi kezelésekhez…

„Rendszergazda és a Fogorvos 5.” bővebben

Rendszergazda és a Fogorvos 1.

Hát, ezzel a bejegyzéssel egyértelmű válik, hogy a MadAdmin.com nem informatikai vagy elektronikai, hanem személyes blog. Most nem fikázok vagy dicsérek semmit, csak a velem történtekről írok néhány sort.

Szégyellem, de a fogorvos nagy mumus az életemben. Még sosem ültem úgy kezelőszékbe, hogy ne rettegtem volna. Apaként nem állhatok ilyen rossz példaként a lányaim előtt. Másoknak ugyanis olyan ügyesen tudok észt osztani, hogy az egészséget nem szabad elhanyagolni. Most úgy döntöttem, hogy egyszer s mindenkorra leszámolok minden fogászati problémámmal. A történésekről naplót írok.

„Rendszergazda és a Fogorvos 1.” bővebben

Amiga 500/600/1200 kerestetik

A tavalyi évben tettem egy ígéretet, miszerint a 2015-ös Amiga napi bejegyzésemet egy Amiga billentyűzetén írom majd meg. Úgy tűnik, hogy ezt a vállalást nehezebb lesz teljesítenem, mint hittem. Az elmúlt évben nem sikerült előrébb jutnom egy Amiga beszerzését illetően. Ha lapul nálad egy fölösleges/elromlott/megunt Amiga, akkor keress meg!

Update /2015-03-08/: Úgy néz ki, hogy hamarosan egy A1200 gép áll a házhoz. Köszönöm a megkereséseket!

Update /2015-03-11/: Az Amiga 1200 megérkezett. 🙂

Amiga 500

Last year, I made a promise that I’d be writing the post for Amiga Day in 2015 on an Amiga’s keyboard. It seems it’ll be more difficult to fulfill it than I thought. In the past year, I haven’t gotten closer to acquiring an Amiga. If you have an Amiga you’ve lost interest in or is a spare/broken, then please contact me!

Raspberry Pi 2 model B teszt

Raspberry Pi 2

A napokban kaptam a kezeim közé a február elején megrendelt Raspberry Pi 2 model B verzióját. A hosszú szállítási időből is látható, hogy az új modell iránt igen komoly az érdeklődés. Természetesen azonnal átnéztem és teszteltem a megkaparintott példányt, az első tapasztalataimról írok ebben a bejegyzésemben.

Előrebocsátom, a Raspberry Pi 2 „vakuérzékenységéről” nem írok, ha valakit mégis ez érdekelne, akkor a linkek között megtalálja a jelenség pontos magyarázatát. Elhiszem, hogy a bulvársajtónak csak ettől lett érdekes a Raspberry Pi 2, enélkül nem is férhetne be egy RPi cikk az aktuális vezetésnek megfelelő híradások és a valóságshow történései közé.

„Raspberry Pi 2 model B teszt” bővebben