MiniPro TL866CS programozó javítása

TL866CS

Nemrégiben hozzám került egy Autoelectric MiniPro TL866CS típusú programozó, amely USB-n köthető a gépre, és szédítő mennyiségű, közel 15 ezer chipet támogat. Egy kínai autóelektronikai cég fejlesztette ki, elsődlegesen autók EPROM chipjeihez. Olyan terméket alkottak, ami szoftverfrissítések után több ezer EPROM (és egyéb) chipet is támogató programozóvá vált. Egyedülálló módon az EPROMOK mellett képes a legtöbb PIC és AVR programozására(!), logikai IC-k és néhány SRAM/DRAM típus tesztelésére. A dolog szépséghibája, hogy a programozó működésképtelen állapotban került a kezeim közé.

„MiniPro TL866CS programozó javítása” bővebben

29 éve jelent meg az Amiga 1000

Amiga 1000

Ma 29 éve, 1985. július 23-án New Yorkban mutatta be a Commodore az A1000 típusjelű gépét. A gép neve a bemutatáskor még egyszerűen Amiga volt, csak később, az Amiga 2000 megjelenésekor kezdték Amiga 1000 néven emlegetni. Ebben a bejegyzésben nem célom kivesézni ezt az igazán meghatározó gépet, élőben nem volt szerencsém hozzá, a Wikipedia szócikkét ismételnem pedig értelmetlen volna. Csak néhány szóban emlékeznék meg Jay Miner csapata által megalkotott Amiga 1000-es gépről.

„29 éve jelent meg az Amiga 1000” bővebben

Raspberry PI model B+ teszt

Raspberry PI model B és model B+

A megjelenését követő napon sikerült kézbe vennem és tesztelnem a Raspberry PI model B+ verzióját, amely a jól bevált B változat 2014-es, kissé ránc-felvarrt kiadásának tekinthető. A Raspberry PI model B típusára sem lehetett sok panaszunk, de a fejlesztők néhány ponton továbbfejlesztették az előző modellt. Sajnos, egy-két apróbb módosítást nem tudok pozitívumként értékelni.

„Raspberry PI model B+ teszt” bővebben

Alaplap javítása, kondenzátorcsere

Alaplap problémák

Néhány napja kellemetlen meglepetés fogadott, a feleségem számítógépe úgy döntött, hogy eleget dolgozott már ebben a világban. A lapon szabad szemmel is jól láthatóak a szokásos kondenzátor-problémák, a kondik púposak, több ki is nyílt. Lassan 6 éve működött a gépében az alaplap, így annyira azért nem volt váratlan az esemény. Az elmúlt években többször megnéztem, hogy érdemes lenne-e bővíteni, cserélni a gépét, de az új alkatrészek ára valahogy sosem volt arányban az elérhető teljesítménynövekedéssel. A gép alaplapja most beadta a kulcsot, megnéztem hát a boltok árlistáit, mire érné meg lecserélni. Arra jutottam, hogy reális áron semmire.

„Alaplap javítása, kondenzátorcsere” bővebben

Enterprise 555 magnó a műtőasztalon 1.

EP 555 magnó

Ma végre rám szakad egy kis magányos szabadidő. Rögtön gondolkodni kezdtem azon, hogy mihez kezdjek a néhány szabad órámmal. Elsőre egy ZX Spectrum javítása tűnt logikus választásnak, de működőképes magnó hiányában azt akkor sem tudnám használni, ha a javítással végeznék. Így esett a választásom az egyik magnóra.

Ahogy azt nemrégiben írtam, került hozzám egy Enterprise 128 gép. Ahhoz kaptam egy működésképtelen Enterprise 555 típusú kazettás magnót is, ami pont olyan, amilyennel a 80-as években használtam a saját gépemet. Az a magnó túlélt mindent, többek között az EP128 gépemet, és megjárta velem a pápai laktanyát is. Csak a költözést nem élte túl, legalábbis azóta nem tudok róla. Szerettem. Ma tehát az EP 555 javítása került a napirendemre.

„Enterprise 555 magnó a műtőasztalon 1.” bővebben

Commodore 64 C és Commodore 1541 lábadozik

Commodore 64 C

A mai napon érkezett hozzám egy Commodore 64 C típusú gép. A kis gép erősen sárgult, nagyon koszos és teljesen élettelen. Természetesen a tartozékai sincsenek meg, csupán egy tápegység volt az iszonyatosan koszos, repedezett dobozában. A meghibásodása után egy vidéki művelődési ház raktárában pihente át az elmúlt 20 évet a gép. Most a polcomra került egy C64 és egy C64G társaságába.

„Commodore 64 C és Commodore 1541 lábadozik” bővebben

Enterprise 128 egyelőre a polcon

Enterprise 128

Nem túl rég gyűjtök retró gépeket, a legtöbbel még akkor találkoztam, amikor nem számított retrónak. A sok-sok megismert és megkedvelt gép közül mégis csak két típus van, amihez nagyon erős szálak kötnek. Az egyik az Amiga 1200, a másik az Enterprise 128. Amiga 1200 beszerzése még várat magára, de a mai napon megadatott a lehetőség számomra, hogy újra egy EP128-at birtokoljak. Nem vagyok mosolygós fajta, de most épp fülig ér a szám.

„Enterprise 128 egyelőre a polcon” bővebben

Egy kis emlékezés a 486-os korszakra

A Doom megjelenése körüli években (1993) egy átlagos 486-os PC-ben 4 megabyte RAM volt. A BIOS memóriateszt része sokáig, körülbelül 2-3 másodpercig futott, és ezalatt a képernyőn is követhető volt, hogy a BIOS a memória épp mely részét teszteli. Sejted mennyi ideig tesztelné végig egy 486-os gép egy átlagos mai PC memóriáját?

„Egy kis emlékezés a 486-os korszakra” bővebben