Lassacskán közeledek a fogászati kezelések végéhez. Egyre kevesebb kezelhető fog akad a számban, és egyre kevésbé viselnek meg a maratoni kezelések. Úgy tűnik, hogy szerencsére jó kezekbe kerültem.
A tizedik kezelés
A kezelés eseménytelennek és hosszúnak ígérkezett, így előtte alaposan megreggeliztem. Igazából két teljes kiflit terveztem felfalni, de végül csak másfelet sikerült. A végleges gyökértömés hosszú folyamat, ilyen apró, pálcika formájú vackokkal tömik tele a gyökércsatornát. Nem fáj, nem is kellemetlen, igazából olyan semmilyen lenne az egész. A gond csak akkor van, amikor … Most olyasmi jön, mint amikor a hányingerrel küszködő embernek javasolják a jó barátok, hogy:
„Ne gondolj semmi zsírosra, eszedbe ne jusson most a szalonna!”
A fogorvosi székben elhangzott a „Most picit sok ideig kell nyitva tartani a száját.” mondat. Mi ebben a nehéz? Semmi. Hacsak nem gondol az ember arra, hogy … pl. mi volna, ha a torkában lenne valami, amitől megfulladhat, és amit nagyon le kellene nyelnie. Én persze gondoltam, rögtön a tájékoztatás után. Ezután még kb. 45 percig matattak mindenfélével a számban. Mit ne mondjak, kellemetlen volt. Persze ilyenkor is segít az, ha az ember figyeli a saját légzését. Kilégzés, belégzés, kilégzés, belégzés. Szigorúan orron keresztül, mert a szájban hol benzin, hol vegyszerek, hol égett műanyag van a kezelések közben.
A gyökértömés a befejező röntgennel ki lett pipálva. A fogba ma még nem kerülhetett be a végleges tömés, mert a „depurálás” után vérző íny miatt nem volt célszerű véglegesre tömni a fogat. Ja, talán nem említettem még? A fogkőmentesítést ma sem úsztam meg, pedig ezt az egyet nagyon száműzném az életemből.
Hogy fel tudjak mutatni némi előrelépést is, a gyökérkezelt melletti fog tömése is megkezdődött. Ez ma csak fúrást jelentett, amihez egy injekció ismét kevésnek bizonyult. Végül ebbe a fogba is ideiglenes tömés került.
Ez a mai kezelésem egy elég hosszú másfél óra volt, és az ideiglenes tömést nagyon utálom a számban. Egyetlen jó hír, hogy haladok a teljesen rendben lévő fogazat felé. A doktornő szerint már csak 4-5 kezelés kell, ha nem török le ideiglenesen tömött fogat. Igyekszek, egy hétig sajnos ismét nem ehetek kemény dolgokat, azért a bébitápszerre nem állok vissza, azt nem bírnám most.
A tizenegyedik kezelés
Ezt a napot nagyon vártam. Természetesen nem azt szeretem, hogy számban turkálnak, csak iszonyatosan utálok ideiglenes tömést érezni a számban. Nem dagadt fel, nem gyulladt be semmi, így esélyesnek éreztem megszabadulni ettől a kellemetlenségtől.
A kezelés szinte eseménytelenül telt. Leültem. Megkaptam a „szurimat”. (Itt megjegyezném, hogy biztos nagyon felnőttesen viselkedek már, mert egy ideje nem kapok epres elő-érzéstelenítőt. Ezt eléggé sajnálom.) Elzsibbadtam kicsit, és szép nagyra nyitott szájjal végigültem … kb. 2 órát. Ez első olvasatra talán soknak hangzik, de a székben ülve nem az. A „sok” ugyanis túl enyhe kifejezés volna… A végtelenség, az örökkévalóság vagy valami hasonló inkább kifejezi ezt. Fura, hogy mégis kevesebbnek tűnt ez, mint a legutóbbi 1,5 órás kezelés. Érzésre rövidebb, és határozottan kevésbé kellemetlen volt. Egy injekcióval sikerült megoldani mindent. Vártam, vártam, hogy mikor hangzik el a mumusom, a „depurálás”, de – és itt jöjjenek a fanfárok – fogkőtelenítési tortúra most nem volt! Ettől olyan hálás voltam a doktornőnek, hogy majdnem elsírtam magam. A kezelőszékből felkelni viszont nem volt könnyű, a 2 óra alatt a fenekem pont annyira zsibbadt el, mint az arcom…
Egy apróbb kellemetlenségem volt csak, de az nem a kezelőszékben, hanem azon kívül. A fizetésnél. Nem, nem a számla végösszege vert mellbe. Mesélek. A számlát a recepción, a kezelés végén kell rendezni, ez így szokás, ezzel nem is volna gond. A kezelések végén viszont én már nem vagyok csúcsformában. Ha épp nem fáj semmi, akkor az érzéstelenítőtől érzem magam épp nyálcsorgatós tatternek. Totálisan nem vágyok beszélgetésre. A recepción a hölgytől tehát csak egy fizetendő összeget várok, amit gyorsan rendezhetek. Itt kezdődnek a gondok, mert én a recepción általában kérdéseket is kapok. Nem nehezeket, de egy kezelés után nekem a 3 éveseknek készített, háromszög-négyszög-csillag alapú. dugdosós fajáték is jelentősen meghaladná a képességeimet. „Rendezem az előlegszámlát most?” „Befejeződött az előlegszámlán lévő kezelés?” A hasonló kérdésekre válaszul csak bambán nézek, esetleg visszakérdezek, hogy „Tessék?”. Ezután felszólnak a doktornőnek, hogy mi is volt pontosan, ő lejön, és elmagyarázza a recepciós hölgynek ugyanazt, amit 2 perccel azelőtt már nekem is elmondott, és amit már 2 perce sem fogadtam be. Én meg állok kicsit hülyén, mint ha egy számlát vitató, enyhén retardált ügyfél volnék. Legközelebb menjek egy feliratos pólóban?
„Orvosi kezelés után kb. 1,5 – 2 óráig csak numerikus értékeket fogadok be. Ha nem ismeri a párologtatók bináris kódnyelvét, akkor ne próbáljon kommunikálni velem, csak a számla pontos végösszegét legyen szíves közölni!”
Tudom, nehezen hihető, de nekem ott épp tényleg baromira mindegy, hogy mennyit kell fizetnem. Hozzáteszem, hogy a klinika teljesen korrekt árakon dolgozik, sőt, igazából olcsónak gondolom őket. A doktornő és az asszisztense kedves, ügyes és nagyon alapos, olyan profik a maguk területén, amilyennek magamat szeretném hinni a saját munkakörömben. A hozzáállásuk és a munkájuk gyomlálta ki belőlem a 20 évnél tovább nyomasztó, átkos korszakbeli iskolafogászat okozta lelki traumákat. Nekem ez számít, minden más rettenetesen lényegtelen.
Legközelebbre egy kevésbé maratoni kezelésre számítok. Remélem a fogaim is így fogják gondolni, mert az egyik hátsó, még kezeletlen fogam olyan mértékben érzékeny lett hidegre-melegre, hogy lassan már csak langyos dolgokat merek a számba venni.
A tizenkettedik kezelés
A kezelés a vártak szerint alakult. Nem gyulladt be erre a napra semmi, egyetlen apróságként a szám széle picit kisebesedett, mintha csak próbálkozott volna egy utolsót, hogy hátha elodázható ez a kezelés. Én azonban ennyi miatt le nem mondom az időpontomat.
Két egymás melletti metszőfog került sorra. Néhány injekció, előkészítés, majd laza tömés volt. Kiemelném, hogy ma kaptam epres előérzéstelenítőt is! A kezelés apróbb, elkerülhetetlen mellékhatása volt, hogy a felső metszőfogakhoz adott injekcióktól nekem az orrom is zsibbadt. Nem annyira szörnyű, inkább csak vicces érzés volt. Egy kb. 10 percnyi kényszerszünet azért volt a székben, mert az ínyem erősen bevérzett egy helyen, és a szivárgó vér a tartós tömésnek nem igazán használt volna. Egyéb kellemetlenség nem ért. Ismét elröppent a székben töltött másfél óra. Ma elmaradt a depurálás is. és ettől most nem csak (majdnem) hibátlan, de tényleg őszinte is volt a mosolyom.
A kezelés végén szokásom szerint érdeklődtem a továbbiakról a doktornőnél. Alig-alig mertem elhinni, amit hallottam. Elvileg csak 1, azaz EGY további kezelés vár rám. Egyetlen apró, laza, felületi tömés és vége. Azt hiszem ilyesmit érezhetnek a maratoni futók, amikor a célegyenesbe fordulnak, ahonnan már a célszalagot látják.
A bejegyzés sorozat utolsó része következik, hamarosan…