Rendszergazda és a Fogorvos 2.

Folytatódnak a fogászati kezelések. Tudom, másnak talán egyre kevésbé lesz érdekes a bejegyzés, hiszen fogynak az újdonságok számomra is. Azért próbálok mindent leírni, legfeljebb picit zanzásítok majd. A blogom célja még mindig az, hogy kiírjam magamból a kellemes, illetve  most épp a kellemetlen dolgokat.

Engem is meglep, de nem pánikolok már sem a váróban, sem a székben. Röhejes, hogy ehhez tulajdonképpen semmi nem kellett, csak néhány kedves szó. Azt hiszem a bizalom is fontos dolog, és én jelenleg bízok azokban, akikre rábíztam magam.

A bizalomról írnék egy gondolatot ide. A bizalom a főnök-beosztott viszonyban legalább ennyire fontos. Két ember között vagy kialakul a kölcsönös bizalom, vagy nem. Ha megvan, akkor nem kell gyanakodva figyelnünk egymásra, nem rövidítjük meg egymást, és a legjobb tudásunk szerint vállvetve teljesítünk. Ha nincs meg, akkor olyan értelmetlenné válik a munkakapcsolat, mint egy rossz házasság, amit a gyerekek tartanak össze, de tulajdonképpen senkinek nem jó. Nevetségesnek tartom azt, amikor egy vezető nem bízik egy rendszergazdáiban, és emiatt folyamatosan mérni, ellenőrizni akarja a munkájukat. Ez nyilván esélytelen. Lehet, hogy az ilyen vezető nem is tudja, de ezzel épp a saját (nem létező) vezetői képességeiről ad képet. Vannak olyanok, akik ilyen idióta főnökök mellett látványos, de semmire sem jó látszatmunkákba menekülnek, de ehhez elég vastag arcbőr kell szerintem. Számomra a másik fél becsapása akkor sem etikus, ha a másik fél konkrétan inkorrekt és idióta.

Véleményem: Ha nem bízol az alkalmazottadban, akkor keress másikat, akiben tökéletesen bízni tudsz. Ha nem bízol a főnöködben vagy ő nem bízik benned, akkor állj tovább. Én ehhez tartottam magam, akkor is, ha néha nehéz döntésekhez vezetett.

Visszatérve a fogorvosláshoz. A harmadik kezelés nem igazán zárult valami jó eredménnyel, mert 3-4 nap után a kezelés ellenére is fájni kezdett ott valami.

A negyedik kezelés

Úgy tűnik, hogy ennek a fognak a kipipálása még késni fog kicsit. Érdekes, hogy a negyedik kezelésre a félelelem már nyomokban sincs meg.

Fájdalomcsillapító “szuri” nélkül kiszedhető volt az ideiglenes tömés és a gyógyszeres valami. A tömés kiszedése után a fog kevésbé érzékeny, ez az orvos szerint jó jel. Megjegyezném, hogy a fogorvosokkal beszélgetni érdekes dolog. Érzésre két kézzel, könyékig a számban van a doki, és kérdez valamit. Az igen-nem válaszokkal is óvatos vagyok, mert nem szeretnék bele-bólogatni egy éles szerszámba se, de a nem csupán eldöntendő kérdések okoznak komolyabb gondot. Ehhez jön, hogy nem szeretem látni mivel közelítenek felém, mert azt hiszem a lelkemnek ez így a legjobb. Viszont emiatt nem mindig tudom eldönteni, hogy egyáltalán nekem szól-e a kérdés. A doki kérdez, “Ebbe tettünk nem-emlékszem-mit is?”. Erősen gondolkozok rajta, de mivel a részletekre nem igazán figyelek a fogorvosi székben, nem ugrik be. Kinyitom a szemem, és a két kézzel a számban matató dokinak nekiállnék épp kifejteni, hogy kínos, de sajnos nem emlékszem. A válasz egy kedves mosoly, amiből lassan leesik, hogy nem engem kérdezett, hanem az asszisztensét. Nah, van még mit tanulnom a kezelésekről. Eldöntöm, hogy ezután csak akkor válaszolok, ha legalább kétszer elhangzik a kérdés!

A doki két kézzel még mindig a számban, matat a gyökérkezelt fogamban valami hegyes vacakkal, és megkérdezi “Ez itt érzékeny?”. Tippem szerint erre a kérdésre nem tudhatja az asszisztens a választ, hacsak nem gondolatolvasó. Tehát ezt a kérdezz felelek játékot ketten játsszuk! Egy-egy. Agyalok, hogy miképp intsek nemet, de kétségbeejtően semmi ötletem nincs rá, hogy fejem és állkapcsom mozgatása nélkül miképp adhatnék tájékoztatást. Nyögném halkan, hogy nem, de lassan rájövök, hogy tulajdonképpen költői kérdést tett fel, mert ha fájna, akkor a válasz nyilván az arcomra volan írva erősen.

Végül az orvos szerint kell még egy adag gyógyszer a fogba, ami egy újabb hetet is jelent a végleges tömés nélkül.

Őszinte leszek, azt hittem, hogy a fogfájástól megszabadulok egy életre, de úgy tűnik egy utolsó leckét még kapok ettől a lüktetve fájdogáló fogtól. Vicces, de a fájdalomnál jobban zavar az ideiglenes tömés anyaga, amit én egyszerűen csak habarcsnak hívok. Tudom, nem kellene, de mégis folyamatosan piszkálom a nyelvemmel, és marhára idegesít, hogy ott van. Sebaj, már csak 1 hét, és a következő kedden remélhetőleg megoldódik ez is. Gyorsan telik a kezelőkártyám. Hétfőre is van már időpontom a másik doktornőtől, de ott csak 2 tömésre számítok.

Az ötödik kezelés

A gyökérkezelt fognál továbbra is fájdogált valami, és hogy teljes legyen az örömöm, a hétvégére már az arcom is bedagadt. A doktornőnél ismét nem a tervezett tömés jött, pedig nagyon szerettem volna már kipipálni egy-két újabb fogat. A fájdalom miatt most a tisztításhoz is kaptam “szurit” is, ennek örültem. Ha már úgyis kaptam, akkor viszont  megnézte a doktornő a problémás fájdalom mellette lévő fogat is. A gond a gyökérkezelt fog gyökeréhez saccolható, de a biztonság kedvéért meg is röntgeneztek. Az ólomkötényke marhára szűk volt, pedig 24 kilót adtam le a tavalyi súlyomhoz képest, még jó, hogy nem tavaly kellett felvennem ezt. A fogröntgen most nem a “bekapós” panoráma, hanem a helyi, de ez sem sokkal egyszerűbb, merthogy nekem kell tartani a kis “bizbaszt” a fognál. Bénáztam is vele rendesen.

Reggel még sietve bekaptam egy szendvicset és egy kávét. Éhes nem voltam ugyan, a szendviccsel csak a vércukor szintemen akartam segíteni, mert tudom, hogy a fogászati zsibbasztó hatásfoka nagyban függ ettől. A kávé meg az álmosság ellen kellett, mert éjszaka már nem sokat aludtam a fogam miatt. Két újabb gyökérkezelés, két újabb ideiglenes töméssel. Megint habarcs, előre utáltam. A doktornő kedves és kíméletes volt, de a második fog fúrásának a felénél már így is csillagokat láttam a fájdalomtól, így újabb “szurit” kaptam. Ez valamiért csak a lelkemet nyugtatta le. A második injekció mellett is csillagokat láttam a fúrás közben, kínos, de lassan már feladtam volna én a lázadok bázisát is, ha azzal vége lett volna.

Lassan-lassan minden betuszkolásra került a fogba, de én nagyon viharverten festhettem az egy órás kezelés után, mert a doktornő mosolyogva elnézést kért a tortúráért. Vissza-fél-mosolyogtam, igyekezvén macsósan letörölni a szemem sarkából kiszökött könnycseppet, ami nem a meghatódottságtól jött. Remélem, hogy ez volt a legrosszabb a kezelésekből. Az azért mázli, hogy nem az első kezelés volt ilyen, mert ettől tuti nem múlt volna el a fogorvos-parám. Szerencsére az talán már örökre elillant.

A számlán valamit elírtak, ezért kevesebbet fizettem, de erről már csak a kocsiban ülve szereztem tudomást egy telefonhívásból. Sebaj, majd legközelebb hozzácsapják. A fogam két zsibbasztó ellenére is lüktetett, mázli, hogy legalább reggel ettem valamit. Másnapra vár a szájsebész egy menthetetlen fog húzására. Ettől most épp nem vagyok vidám, de legalább azon is túl leszek.

A hatodik kezelés

Sajnos, másnapra is fájdogált a gyökérkezelt fognál a gyulladás, csak talán – legalábbis remélem – kevésbé, mint az előző napokban. Remélem ez az utolsó lecke, amit kapok. A fogorvos rákérdezett az injekció előtt, hogy tutira akarom-e a kezelést, mert ezzel már egyik oldalt sem fogok tudni rágni. Önbizalommal telve válaszoltam, hogy igen, túl akarok lenni rajta. A bébitápszer képe már úgyis egy napja villogott a tudatomban. Önbizalomról persze igazából szó sem volt, csak ha lúd, akkor legyen kövér alapon akartam mielőbb túlesni ezen. Egy szelet kenyér volt a napi élelmem, pedig csak délután fél 3-ra mentem kezelésre. Tudom, elszúrtam, de így jött össze. Injekcióból legalább több jutott, legalább 5 helyen éreztem a szúrást. Biztos ami biztos alapon kértem fájdalomcsillapító tablettát is. Gondoltam inkább addig gondoskodok az estéről, amíg tudok még beszélni.

A váróban most nem egyedül voltam. Egy velem egykorú férfit a felesége kísért el a fájos fogával. Én eddig azt hittem, hogy csak én vagyok a gyáva nyuszi a váróban, de ma láttam, hogy tévedtem. A “Ne féljél, kis cukormókusom!” vigasztalást hallva, és a pasi halálra vált tekintetét látva rájöttem, hogy vannak nálam rosszabbak is. Az akkor már bennem lévő injekció akadályozott meg benne, hogy szélesen elvigyorodjak.

A siralmas állapotban lévő fogat első körben három felé vágta a szájsebész doki, majd egyenként szedte ki a gyökereit. El tudok képzelni ennél szórakoztatóbb elfoglaltságot, mert néha úgy éreztem, hogy az orvos már nem is a fogat műti, hanem lassan a koponyám tetején jön ki valamelyik hegyes szerszáma. Írtózatosan hosszúnak tűnt nekem a fél órányi matatás. Fájni nem igazán fájt, inkább csak rettenetesen kellemetlen volt az egész. Mázlimra semmi komolyabb komplikáció nem jött közbe, és a véső nem kerül elő.

Nagyon remélem, hogy a jövőhétre helyrejön a gyulladásom, és tovább tudok lépni az egészséges fogsor felé.

Lassan-lassan minden fogászati kezelést kipróbálok a klinikán, kissé fogorvosi lónak is érzem magam ettől. Félelem már nincs, de ebben az orvosok mellett a nagyon kedves asszisztenseknek is nagy szerepe van. Ismét meg kell jegyeznem, hogy a legvacakabb kezelés címét nálam még mindig a fogkő eltávolítás viseli. Azután kullog az ötödik kezelés mélyebb fúrása, és csak a dobogó alsó fokára fér fel három gyökerű fog kiműtése.

Folyt. köv.

Kategória: Blog

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*