Rendszergazda és a Fogorvos 1.

Hát, ezzel a bejegyzéssel egyértelmű válik, hogy a MadAdmin.com nem informatikai vagy elektronikai, hanem személyes blog. Most nem fikázok vagy dicsérek semmit, csak a velem történtekről írok néhány sort.

Szégyellem, de a fogorvos nagy mumus az életemben. Még sosem ültem úgy kezelőszékbe, hogy ne rettegtem volna. Apaként nem állhatok ilyen rossz példaként a lányaim előtt. Másoknak ugyanis olyan ügyesen tudok észt osztani, hogy az egészséget nem szabad elhanyagolni. Most úgy döntöttem, hogy egyszer s mindenkorra leszámolok minden fogászati problémámmal. A történésekről naplót írok.

Elhatározásomat elsőként – rossz szokásomhoz híven – netes keresgélés követte. Elviekben hamar képzett is lettem, már tudom mely eszköz milyen célt szolgál, és komoly elméleti ismeretekre tettem szert még a gyökércsúcs-rezekciót illetően is. Szinte már meg is tudnám csinálni. Csak ettől épp nem féltem kevésbé, sőt…

Nem akartam nagyon húzni a dolgot, mert idővel talán a sivatagba pottyant vízcsepphez hasonlóan párolog el a nagy elhatározásom. Foglaltam egy időpontot egy 50-es éveiben járó (tehát remélhetőleg tapasztalt), kevésbé félelmetes kinézetű fogorvoshoz a közeli magánklinikán. A klinika közelsége fontos szempont volt, hiszen magamat ismerve a fene tudja milyen állapotban leszek egy kezelés után.

Az első kezelés

A fogorvos szemrevételezte a fogaimat és az azokról készült röntgenképet. Előtte persze jól a retinámra égett a röntgenes kis hölgy mosolya, amikor életem első panorámaröntgenén az otthonkára hajazó ólomköténybe öltözve csaknem tövig bekaptam azt a kis bizbaszt, amire épphogy a metszőfoggal kellett volna ráharapni. Mit ne mondjak, utálom, amikor azt feltételezik rólam, hogy idegen környezetben tudom majd, hogy mit merre és meddig.

A hírek lesújtóak, van fogkő, néhány tömni való fog, de két gyulladt, cisztás gyökér a komolyabb probléma. Számítottam hasonlóra, de ettől még nem könnyebb szembesülnöm vele. Megbeszéltük az orvossal szükséges kezeléseket, bár, részemről leginkább bólogatásban merült ki az egyeztetés. Végül finoman érdeklődtem, hogy melyik mennyire fog fájni. Erre elmosolyodott, és közölte: “Nem fog fájni.” Ezt biztató jelként akartam értékelni, ezért nem firtattam tovább, hogy melyikünknek is lesznek majd fájdalommentesek azok a beavatkozások…

Épp bejelentkeztem volna a recepciós hölgynél a soron következő fogkőmentesítésre, amikor az asszisztens jó (?) hírrel robogott felém. Az egyik doktornőnél lemondtak egy kezelést, épp rám ér. Mit mondok? Kapva kaptam az alkalmon, mert addig kell ütni a vasat, amíg … be nem parázok. Nosza, essünk neki. A doktornő fiatalabb, kisebb és kedvesebb is nálam, ettől aztán kínosan éreztem magam, merthogy – nem szépítem – ott és akkor épp nagyon féltem mind a 40 kilójától. Az elkövetkező órát a rettegett fogorvosi székben töltöttem, végig koncentrálva, hogy nehogy nagyon nyápicnak tűnjek. Azt hiszem csak egyetlen alkalommal gyengültem el, amikor a kezelés vége felé a szememet kinyitva egy nagy fecskendőt láttam felém közeledni a doktornő kezében. Nyilván nagyon rémülten nézhettem rá, mert azonnal rávágta: “Ne félj, nem szuri.” Mit ne mondjak, az önbecsülésemnek ez nem tett épp jót, de hamarosan minden rosszat elnyomott az örömöm, hogy a szék lassan kiszállási pozíció felé liftezett velem.

Hát, el tudok képzelni jobb programot a fogkő eltávolításnál. Sőt, igazából csak jobb programot tudok elképzelni. Most, az első nap végén épp büszke vagyok magamra, hiszen nagyjából hősiesen viseltem a higiéniai fogkő-mentesítést. Nem nagy lépés, de mégiscsak egy lépés. Én meg becsülöm a kicsit is, főleg a magam esetében.

A következő kezelési időpontot egy héttel későbbre foglaltam le, és nagyon reméltem addigra elmúlik az ütvefúró szerű géptől kapott fülzúgásom.

A második kezelés

Az eddig panaszmentes gyulladásom egyre inkább fájt, ez némileg fokozta az egyébként sem szerény aggódásomat. Tudtam, hogy a második kezelés csak tömés lesz. Emiatt épp azon agyaltam, hogy miképp is kezdjem majd elmagyarázni az orvosnak, hogy nekem bizony a töméshez fájdalomcsillapító kell. Nem félek én semmitől, csak ha nem muszáj, akkor nem feszegetném a tűrőképességem határait. A tükör előtt gyakorolva olyan nevetségesen hangzik ez.

Nem tudván, hogy a kezelés után mennyire leszek beszédképes, érkezésem után elsőként időpontot kértem a következő kezelésre. Szerencsére most sem kellett sok időt a váróban töltenem, így a szökés gondolata épphogy megjelent a fejemben, és a kedves fogorvos hölgy máris a kezelőbe invitált. A múltkorihoz hasonló a helyzet, nevezetesen egy fiatal, kedves, nálam kisebb fogorvos. Hová lettek azok a mogorva, kb. 2 méter magas, szakállas, kegyetlen tekintetű fogorvosok, akik a rossz emlékeimben élnek? Azokat csak iskolafogászaton alkalmazzák? Pedig tőlük nem annyira kínos félni, ellenben a fogorvos hölgyeket össze kellene gyúrni az asszisztenseikkel, hogy egy súlycsoportba kerüljünk. Mégis remegő térdekkel állok illetve ülök/fekszek előttük a kezembe adott papírtörlőt szorongatva. Én is érzem, hogy ez kínos.

Előálltam a problémámmal, hogy a bal oldalamhoz ne is nagyon közelítsen, mert már attól fáj, ha erősebben ránéz valaki. Másnapra van időpont a szájsebésztől, emiatt sem lenne célszerű ott megbolygatni dolgokat. Gondoltam jó előre felállítom a határokat, így előadtam a fájdalommentességi vágyamat. Meglepetésemre helyeselte a dolgot, és megjegyezte, hogy természetesen “szurival” kezdünk. Szuri. Ez a szó olyan gyerekesen hangzik 41 évesen, de azért mégis örülök, mert egy gyerekfogász megértése és türelme is párosul hozzá. A legkönnyebb tömést javasolta kezdetnek a doktornő, hogy ezzel is belerázódjak a rám váró, kissé maratoni kezelésekbe.

A szuri előérzéstelenítéséhez használt ecsetelő eperízű volt, ezt tuti gyerekeknek szánják. Sebaj. Megkértek, hogy csukjam be a szemem és nyissam ki a szám. Árulás van. Lehet ezek a fogorvosok összebeszéltek, és már ez a hölgy is tudja mekkorára nyílik a szemem a fecskendő puszta látványától is? A zsibbadás közben viszont nagyon jól esett, hogy néhány percenként megkérdezték tőlem, hogy minden rendben van-e. Lehet hullaszínem volt még, de a kedvességtől már-már elillant a félelmem.

A teljes zsibbadás előtt még megkérdeztem hogy mikorra végzünk. Kaptam is választ, kb. fél 12-re. Mióta átléptem a küszöböt azt sem tudtam, hogy reggel van vagy este, így nem lettem túlzottan kisegítve. A félig zsibbadt arcom félmosolyából ez a doktornőnek is egyértelművé válhatott, mert máris áttért a relatív időszámításra, kb. 45 perc lesz. Az két epizódnyi Big Bang Theory, rendben leszünk.

A tömés gyors és profi volt. Külön hálás vagyok azért, hogy nem egy munkadarabként kezeltek közben, hanem folyamatosan tájékoztattak a történésekről. Nem mintha mindenről tudni szeretnék, igazából a szemem sem csak a lámpa miatt van csukva, én egy sima visszaszámlálással is maradéktalanul elégedett volnék. Nem vagyok hozzászokva, hogy egészségügyben emberszámba vegyenek. Itt viszont annyira kedvesek voltak, hogy már-már félni kezdtem, hogy a székből kiszállva kapok valami kis figurás matricát is. Bár, egy starwarsos jó lett volna, de azt hiszem attól porladt volna szét a macsós önképem utolsó darabkája. Szerencsére ezt megúsztam.

Túl lettem a második kezelésen. Ki kell jelentenem, hogy a tömés szinte üdülés volt a fogkő eltávolításához képest. A gyökérkezelés és sebészkedés gondolom rosszabb lesz, de majdcsak a végére érek valamikor.

A harmadik kezelés

A szájsebész kora délutánra várt “problémamegoldásra”. Rá kicsit többet kellett várnom az előzőeknél, de a 15 perc alatt még épp nem gondolkoztam el a lehetséges szökésen. A szájsebész doktor már alkatilag hozzám közelebb álló férfi, így nem éreztem volna annyira kínosnak a félelmet. Furcsa módon azonban nem igazán jött a szokásos zabszemes érzés. Azt hiszem ez az előző két kezelésnek, illetve főként a két doktornőnek köszönhető.

Elpanaszoltam az első kezelés óta fájdogáló ínyemet. A dokinak hálás voltam, hogy legalább ő nem nevezte “szurinak” az injekciót. Az általa használt “zsibbasztó” mégiscsak macsóbb kifejezés, mi férfiak tartsunk csak össze! Az a fincsi, epres elő-érzéstelenítő is elmaradt, ezt picit sajnáltam. Viszont az injekció beadását ennek ellenére sem éreztem. 6-8 perc zsibbadás után kezdődött a problémamegoldás.

A gondot gyulladt íny okozta, ami valamiért úgy gondolta jó ötlet benőnie két fogam közé. Elsőként ezt tette helyre az orvos, majd nekiesett a fog feltárásának, hogy kiderüljön, menthető-e a helyzet. Úgy ítélte, hogy igen, így egy enyhe gyökérkezelést kaptam. Mint azt az első bekezdésben említettem, elvi-képzett vagyok fogászatból, így tudtam mi történik. Persze ettől sem volt jobb érzés, amikor a fog belsejében reszelgettek. Most a gyógytöméssel a számban várom, hogy vajon mi lesz az érzéstelenítő hatása után. Remélem nem kell felnyitni újra a fogat, és a jövőheti tömés után újabb fogat pipálhatok ki a listámon.

A harmadik kezelés már-már unalmas volt, nem fájt semmi, és olyan gyorsan készen lettünk, hogy először el sem akartam hinni.

Egyelőre itt tartok, a legelején. Egészségesnek még nem érzem magam, de bátrabbnak igen, legalábbis, ami a fogászatot illeti. Egyelőre fenntartom, hogy a legvacakabb a fogkőmentesítő kezelés. Ahhoz képest a tömés és a gyökérkezelés is laza relaxáció. Az elkövetkező 2 hétben csak tömések lesznek, ha addig nem jön közbe semmi. Meglátjuk.

Folyt. köv.

Kategória: Blog Címke: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*