Commodore 64 C és Commodore 1541 lábadozik

A mai napon érkezett hozzám egy Commodore 64 C típusú gép. A kis gép erősen sárgult, nagyon koszos és teljesen élettelen. Természetesen a tartozékai sincsenek meg, csupán egy tápegység volt az iszonyatosan koszos, repedezett dobozában. A meghibásodása után egy vidéki művelődési ház raktárában pihente át az elmúlt 20 évet a gép. Most a polcomra került egy C64 és egy C64G társaságába.

Commodore 64 C
Kissé sárgult, kissé koszos, de lesz ez még másképp.

Az egykori nagyágyú, a Commodore 64 nem sokat ér mára. Sok van belőle, és még a jól működő darabok sem mindig találnak vevőre. Sokan még a hozzáértők közül is legfeljebb alkatrész-donorként tekintenek egy-egy nem működő, régi gépre. Ezt jól mutatja az a tény is, hogy a gép 3000 Ft-os árában egy 1541-es floppy meghajtó is benne foglaltatott. Nem sokra becsülték.

Az én életemből kimaradt a C64 korszak, illetve akkoriban a Z80 alapú gépeket ismertem és szerettem meg. A Commodore gyártmányai csak később, az Amiga megjelenésével nyertek teret nálam.

Megéri felújítani egy Commodore 64 gépet?

Röviden: nem. Anyagilag legalábbis biztosan nem. Én azonban másképp gondolkodok erről (is). A felújítási költségek, a befektetendő munka és az eladási érték nem szempontok számomra. Úgyis csak akkor adnék el ilyesmit, ha nálam jobb gazdát találnék számára. Igyekszem minden gépet helyreállítani, egykori vagy mai alkatrészekkel újra működővé tenni. Ha ennek anyagi akadálya van az adott pillanatban, akkor a legrosszabb esetben a gép ideiglenesen(!) polcra kerül.

Szerencsére nem vagyok egyedül ezzel a hozzáállással, sokan fektetnek komoly munkát a régi gépek működővé tételébe. Jó példa erre a C64 egyedi SID chipjének helyettesítését célzó SwinSID project. Nem tökéletes, de mégis sok hibás C64/C128 gép kelhet újra életre általa.

Commodore 1541
Ez az 1541-es drive grátisz volt a géphez.

Ez a C64 C egyelőre a polcra került, de nem marad ott örökre. Sok gép áll még előtte a képzeletbeli sorban. Igyekszem haladni a gépek felújításával, hogy mielőbb újra az eredeti céljára legyen alkalmas ez a kis masina is.

Hivatkozások:

http://www.swinkels.tvtom.pl/swinsid/

3 hozzászólás “Commodore 64 C és Commodore 1541 lábadozik” bejegyzéshez

  1. Hármat vettem, három eltérő szériát, abból kettő haldoklott. Diodák és inverter csere, fórum segítséggel. Szóval olcsón megúsztam. A krémperoxiddal meg a sárgulást is megszünettem. Akkor éri meg, ha szórakoztat. 😀

  2. Igen. Van olyan haszon, ami nem pénzbeli. 🙂

    Csak ne lennének olyanok, akik még ebben is átverésre játszanak. Gyomorforgató, hogy néhányan megveszik az olcsó C64 gépeket, SID chip kiszed, aztán kishibásként vagy teszteletlenként megy vissza az aukciós portálra ugyanannyiért.

  3. Szia!

    1541 floppy meghajtó javításában mennyire vagy jártas? Van egy hibás darabom ami bekapcsolás után a megszokott dolgokat produkálja (motor felpörög piros led kialszik, zöld folyamatosan világít). Viszont gépre kötve lemez listát pl. megpróbálom beolvasni akkor a „searching for $” kiírása után nem történik semmi. A 901229-05 Rom chip már lett cserélve egy működő darabra, de az sem segített. Előre is köszönöm: Vinkoo

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.