Alaplap javítása, kondenzátorcsere

Néhány napja kellemetlen meglepetés fogadott, a feleségem számítógépe úgy döntött, hogy eleget dolgozott már ebben a világban. A lapon szabad szemmel is jól láthatóak a szokásos kondenzátor-problémák, a kondik púposak, több ki is nyílt. Lassan 6 éve működött a gépében az alaplap, így annyira azért nem volt váratlan az esemény. Az elmúlt években többször megnéztem, hogy érdemes lenne-e bővíteni, cserélni a gépét, de az új alkatrészek ára valahogy sosem volt arányban az elérhető teljesítménynövekedéssel. A gép alaplapja most beadta a kulcsot, megnéztem hát a boltok árlistáit, mire érné meg lecserélni. Arra jutottam, hogy reális áron semmire.

Alaplapi kondenzátorok
Mi lehet a probléma?

Előzmények

A géppel nem voltak teljesítménybeli problémák, hiszen egy Core2 Quad köré épült (4 GB ram, SSD, stb. ) egy jókora Chieftec házban. A merevlemezeket az utóbbi években már nem érte meg cserélni, inkább csak bekerült időnként 1-1 új, nagyobb diszk, így gyűlt össze a gépben 5 SATA merevlemez az SSD mellett. A 6 SATA portos eszköz nem egyszerűsítette le a helyzetünket, és a DVD írónak már a régi gépben is csak PATA jutott. Ilyen sem nagyon fordul már elő az újabb alaplapokon.

Egy alaplapcsere persze temeti a processzort és a DDR2 ramokat is, hiszen a Socket 775 és a DDR2 „elavult”, azaz lehet mindenből újat venni. Itthon egyetlen alaplap-forrás reményünk volt, egy tévére kötött XBMC-s PC belsejében. Az úgyis feláldozható katona. Hamar kiderült azonban róla, hogy ugyanabban a betegségben szenved, mint a feleségem gépe. Ez van, a gond nem szeret egyedül járni. Tartalék alkatrész innentől kilőve.

Azt hittem, hogy a 6 évvel ezelőtti teljesítményszintet mára szinte ingyen dobják utánam. Rövid böngészés után kiderült, hogy 50 ezer forintba egy két magos Pentium, 4GB DDR3 ram és egy B75-ös Gigabyte alaplap fér bele, de ez nemhogy nem jobb az eredeti Core2 Quad konfignál, de egyenesen gyengébb annál. Elég sokkal gyengébb. Nem volt ugyan kihasználva mostanában a gép, de teljesítményben visszalépni 50 ezer forint kiadása mellett? Több, mint fájdalmas. Egy az eredetinél csak valamivel jobb teljesítményt adó i5 processzor, alaplap és 4GB ram kombináció ára viszont a 80 ezer forintot is átlépi. Döntöttünk, legyen inkább az 50 ezer forintos kombináció, csak működjön már a gép.

Naivan azt hittem, hogy kisakkozok egy kompatibilis processzor, alaplap és ram hármast, és 1 óra múlva már össze is rakom a gépet. Biztosan csak engem lepett meg, de a számtech boltokban lassan semmi nincs készleten. Még egy nyomorult processzorhűtő vagy házhűtő sincs. Értem én az indokokat, csak nevetségesnek érzem, hogy 3-4 munkanapot kell várni még egy ventilátorra is. A kiszemelt konfig nagyjából korrekt áron 4 munkanap alatt szerezhető be. Tehát kb. 1 hétig nem lesz gép, ha nem jön épp közbe semmi. Játszós gépnél beleférne, de jelen esetben ez a gép munkaeszköz.

A kis feleségem elég nyugodtan viselte, amikor közöltem vele a fejleményeket. Egy kisebb vagyonért 1 hét múlva lesz egy olyan gépe, ami a mostani teljesítményének a felét képes kiizzadni. Egy kérdése volt csak, ha már úgyis retró gépek javítgatása a hobbim, akkor nem tudom én kicserélni azt, ami elromlott rajta?

Micsoda naiv kérdés. Egyrészt rendszergazda vagyok, mi a PC-t nem javítjuk, csak cseréljük a részegységeit. Másrészt a PC nem retró gép még akkor sem, ha régi. Harmadrészt tudom, hogy alaplapon forrasztani rémálom, néhol olyan mértékű hőelvonás lehet, hogy az ember haja égnek áll tőle. Vesztenivaló azonban nem volt, volt egy működésképtelen gép, tehát tulajdonképpen egy hullán gyakorolhatom az orvostudományt. Rögtön két hullán, mert az egyik lányom erősen kiakadt attól, hogy pont a sorozatnéző szerdáján nincs működő XBMC.

Púpos, kinyílt kondenzátorok
Púpos, kinyílt kondenzátorok

Alaplap szerelés

Az alaplapi probléma behatárolása nem volt túl nehéz, mert szabad szemmel is jól láthatóan elöregedett néhány kondenzátor. Ezek cseréje vagy megoldja a problémát, vagy sem. Abban azért reménykedtem, hogy legalább a műtéttel nem okozok nagyobb gondot, mint ami már van.

Az alaplapról lekerültek a hűtők, mert némelyik elpukkant kondihoz másképp nem lehet hozzáférni. A hőcsöves hűtő az alaplapi feszültségszabályzókat is hűti, emiatt kicsit macerás levenni, de ilyenkor hozzák vissza az árukat az apró fogók.

Alkatrészek jelölése
Alkoholos filctoll jelölések az XBMC gép alaplapján

A kiforrasztás természetesen rémálom volt. Tudom mikre kell figyelni, nem sajnáltam a forraszanyagot a kiforrasztásnál sem. Némelyik kondenzátor sima ügy volt, de 1-2 lábnál olyan mértékben „szökött” a hő, hogy egyre csúnyább szavak hagyták el a szám. A kiszerelés közben jegyzeteltem, hogy honnan mit vettem ki. Az alaplapok tele vannak olyan alkatrész-pozíciókkal, amelyekbe nem kerül alkatrész, így érdemes pontosan jegyzetelni. Én személy szerint szemrebbenés nélkül jelölöm az alaplapon alkoholos filctollal is, hogy honnan és mit vettem ki. A tökéletes szépséghez a gyantás forraszanyag miatt úgyis takarítani kell a munka végén.

Hulladék kondenzátorok
Hulladék kondenzátorok

Végül kikerültek a beteg alkatrészek, de természetesen a fiókban pont nem volt minden értékből megfelelő. Szerencsére a sorozat-mániákus lányom nagyon könnyen rávehető volt egy Lomex-túrára. Cserébe nekiestem, és az XBMC gépet is darabokra szedtem. Némelyik furat a hőveszteség miatt nem volt kitisztítható ónszippantóval, de ez csak a beforrasztásnál fájó pont. Nagyjából azért letakarítottam a lapokat.

Miért nem cseréltem ki minden kondenzátort? Egyrészt ez nagyon sok munka lenne, másrészt a púpos, kifolyt kondenzátorok biztosan hibásak, de elképzelhető, hogy az alaplapnak más betegsége is volt vagy lett, amelyet a kondenzátorcsere nem old meg.

Új kondenzátorok beforrasztva
Új kondenzátorok beforrasztva, színben picit elütnek

A friss alkatrészeket műszerrel is ellenőriztem, mert az ördög nem alszik. Természetesen egy hibás példányba belefutottam a mérésnél. Utálom a pepecselős alkatrészmérést, főleg a lassú kapacitásmérést, de inkább ezzel menjen el kis idő, mint az utólagos hibakereséssel vagy tűzoltással.

A megtisztított lapba kisebb kínlódás árán visszakerült mindenhová a megfelelő, új alkatrész. Még egyszer átnéztem, hogy minden alkatrész polaritáshelyesen és megfelelően beforrasztott-e. Ezután mehettek vissza a processzorok, a hűtők, ramok. Mázlim volt, mert nem gondoltam rá, de épp volt itthon hővezető paszta is.

Végkifejlet

Az alaplap-műtét után egy minimál konfigos próba következett. Megnyugtatóan elindult a gép. A teljes bekötögetéssel is szintúgy. Füst sehol, újjáélesztés kipipálva. Az XBMC-s gép alaplapjának tesztje is sikeres volt, tehát kettőből kettő lett jó. Ez a várakozásaimat alaposan felülmúlta. Minden gép működik újra, a család örül, a kasszában benn maradt egyelőre az 50 ezer forint (a kondenzátorok ára kb. 300 Ft volt). Én elszúrtam ugyan egy fél napom, de legalább gyakoroltam kicsit a forrasztgatást, az elmúlt hetekben úgysem volt rá módom.

Remélem, hogy az újjáélesztett gépek kihúzzák azt az időt, amíg Intel fronton megjelenik valami értelmes alternatíva reális áron.

Leszögezném, hogy még mindig rendszergazda vagyok. 20 évnél fiatalabb számítógépet nem javítok, legfeljebb részegységet cserélek. Hacsak nincs vészhelyzet. Most volt.

Hivatkozások:

http://www.lomex.hu/

6 hozzászólás “Alaplap javítása, kondenzátorcsere” bejegyzéshez

  1. Hát, nem. Egy laptopot már szétszedni is nagyon pepecs munka. Sok kis csavar, bizbasz, ide-oda hajtogatott szalagkábel. Ráadásul a laptophibák 95%-a mögött a BGA tokozású chipek problémái állnak, legtöbb esetben az ólommentes forrasztás számlájára írhatóan. Ennek a szakszerű javításához BGA állomás kell, ilyenem meg nincs (nem is lesz), merthogy egy épphogy használható is kb. 200e magyar forint.

    Ennek és a pepecs melónak köszönhető, hogy a laptop szervizekben 30e körül indul a munkadíj. Anyagköltséggel sokszor eléri a javítás ára egy új, belépő szintű, garanciális laptop árát.

  2. Az alaplapom elkezdett bizonytalankodni, néha kékhalálozik a Win7, pedig eddig atomstabil volt. Írják több helyen, hogy ennél az Asusnál is kondi gond lehet, de egyik kondi se púpos rajta. Nincs tipped?

  3. Nem minden tönkrement kondi púposodik fel, illetve nem mindegyiknél látványos a pusztulás. Az elektrolit kondenzátoroknál ESR méréssel ki lehet kideríteni, hogy melyikek lehetnek rosszak. Az ESR áramkörben is mérhető pl. a hobbisták által gyakran utánépített, olcsó LCM3 műszerrel.

  4. Szia! Gyanus volt az egyik kondi a lapon, kivettem és multiméterrel rámérve úgy tűnik, hogy tényleg rossz. Vettem újat. Viszont, nem tudom kiszedni a furatgalvános lukból a bennmaradt ónt, így nem tudom beforrasztani az újat. Próbálkoztam már szinte mindennel, ónszippantó nem szedi ki, mert visszahül mire szippantanám. Te hogy szedted ki? Nem szeretném elégetni az alaplapot, mert újra nincs zsé. 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.